A réz


A réz az emberiség által legrégebben ismert fémek egyike. Latin nevét (cuprum) Ciprus szigetéről kapta, mely az ókorban a rézérc elsődleges lelőhelye volt. A rezet már ezekben az időkben alkalmazták gyógyításra, elsősorban vírus-, bakérium-, gombaölő és gyulladáscsökkentő hatása miatt. Számos élettani folyamatban  nélkülözhetetlen szerepet játszik, beleértve a növekedést, az idegműködést és az energiafolyamatokat. Kedvezően befolyásolja a koleszterinszintet.

Az emberek régebben rézedényekben tartották frissen az ivóvizet, és az ételeket is rézedényben készítették el. Szervezetükbe több réz került, mint manapság. Élelmiszereink közül nagyobb mennyiségben  a szárazbab és a borsó, a teljes búza, a szilva, a tengeri halak és rákok tartalmazzák. A felnőttkori napi szükséglet 2-4 mg, de nagyobb fizikai megterhelés esetén, pl.: sportolók akár 8 mg-ot is igényelhetnek ebből a létfontosságú nyomelemből.

Becslések szerint Magyarországon a rézhiány mindkét nemben 10 százalékos arányban fordulhat elő. A határértékhiány azonban ennél jóval nagyobb tömegeket érint. A vegetáriánus étrend nem tartalmaz elegendő rezet. Élelmiszerekből a réz felszívódása 35-70 százalék közötti, ami a kor előrehaladtával csökken.

Rézhiányban vérszegénység alakul ki. Ugyanerre az állapotra utalhatnak még a következő tünetek: fáradékonyság, ödéma, ingerlékenység, vérnyomásproblémák. Mivel réz szükséges a kötőszövetek felépüléséhez és karbantartásához, kalcium mellett a megfelelő mennyiségű rézbevitelre is hangsúlyt kell fektetni, hiszen ha nincs belőle elég szervezetünkben, az a népbetegségnek számító csontritkuláshoz vezethet.

Érdemes bőrön keresztül, SABONA vörösréz karkötővel gondoskodni a rézbevitelről, ami azért is jó módszer, mert a szervezetben rézkelátok formájában tud legjobban hasznosulni. Mivel a különböző rézötvözetekben található szennyeződések a bőrrel érintkezve allergiát, hosszabb távon pedig akár maradandó egészségkárosodást válthatnak ki, fontos megbízható forrásból, kizárólag legmagasabb tisztaságú vörösrézből készült karperecet vásárolni. A SABONA vörösréz karkötő viselői közül sokan számolnak be vérnyomásuk stabilizálódásáról, és számos pozitív változásról egészségi állapotukban.

Marossy Gyöngyi, gyógyszerész